Bár portálunk jellegét tekintve inkább könnyűzenei hírekkel foglalkozik, most mégis kissé más témájú írást olvashattok. Születésének 80. évfordulója alkalmából, november 28-án 17 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota Nagytermében az erdélyi népdal jelentős képviselőjét, Tóth Erzsébetet ünnepeljük. Kollégák, pályatársak, jeles erdélyi előadók, személyiségek vesznek majd részt azon a díszelődáson, amelyet Kilyén Ilka színművésznő, a Lorántffy Zsuzsanna egyesület és a Székely Színház egyesület lelkes vezetője szervezett meg. Csak néhány név a nagyszámú fellépők közül:
Bács Ferenc színművész, A Maros Népi Együttes, a Bekecs néptáncegyüttes, Buta Árpád, Dancs Annamari énekesek, Tóth Csilla előadóművész, a Tiberiusz vonósnégyes és sokan mások.
A Dancs Market Records lemezkiadó, az általa megjelentett két szólóalbum ismertetőjével köszönti Tóth Erzsébetet.
Az erdélyi népdal NAGYASSZONYA
Arra már nem emlékszik, hogy melyik volt az a népdal, amelyet az első iskolai ünnepélyen énekelt, de arra igen, hogy zenetanár édesapja már akkor mondogatta:
„énekes leszel, meglátod”. Marosvásárhely kínálta a tanulási és szereplési lehetőségeket. Élt is velük. A Tolnay Lajos Művészkollégium diákjai bemutatják Márai Sándor Varázs című darabját, az egyetlen női szerepet a trapéztáncosnőt, Esztellát Ő játssza. Partnerei Székely János(a későbbi író), Gergely Géza (a későbbi rendező), és Csorba András (a későbbi csodás színész). A fiúknak semmi bántódásuk nem lesz, de az Állami Leányiskola szigorú igazgatónője két héttel az érettségi előtt kicsapja. Kabdebó Erna magyar szakos tanárnője megmenti. Leérettségizik, méghozzá igen jól. A Kolozsvári Színművészeti Főiskolára felvételizik, végzés után a Székely Színházhoz kerül, és olyan partnerei vannak, mint Szabó Ernő, Kőszegi Margit, Delly Ferenc. A népdal azonban. egyre jobban csábítja. 1957–ben megalakul a Székely Népi Együttes, amelynek szólistája lesz. Beteljesült az apai jóslat. A nehéz de gyönyörű évek ekkor kezdődnek. Zsebkendőnyi színpadokon énekel, a kis öltőzőkben sokszor megfagy a víz a pohárban, több ezres tömeg tapsolja a stadionok lelátóiról. Jó itthon énekelni. De bejárja a kerek világot. New York, Chicago , Cleveland, Detroit magyarsága ünnepli. Tudja mit jelent anyanyelven énekelni, ezért a meglátogatott országok nyelvén is megtanul egy népdalt. Igaz , egy kicsit bajlódott a kínai nyelvvel, s a koreai sem volt éppen könnyű, de a szerbbel az orosszal már jobban birkózott. Tapsolják is Pekingben, Phenjanban, Ulan Batorban, Montenegróban, Moszkvában, Leningrádban, Svédországban, Kölnben, Stuttgartban....
Hangját hét nagylemeze, a bukaresti, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a budapesti rádiók szalagtárai őrzik.
„Sosem éreztem magam sztárnak, inkább egy egyszerű napszámosnak, aki igaz ügyet szolgál. A népdal sok kaput kinyított előttem, és hálás vagyok ezért a sorsnak. Az emberélet véges, de a népdal az sosem hal meg, az örökké él”.
(Jászberényi Emese)
TÓTH ERZSÉBET DALAI: A MI DALAINK
A lemezkiadók általában hajlamosak arra, hogy mindig az új tehetségeket kutassák és azokat próbálják elfogadtatni a közönséggel. Közben megfeledkeznek arról, hogy a “bakelit-korszakban” léteztek olyan előadók, akiknek művészetét, egyéniségét azóta is nehéz túlszárnyalni. Mondjuk ki őszintén: több tucatnyi álnépi, mulatós-ripacs termékeitől roskadoznak a zeneárusok polcai, de ha netán valaki eredeti népdalt kér, az elárusító csak a vállát vonja, mert egyszerűen nincs…
Az utolsó előadónk, aki az erdélyi népzenét ízeiben, minden árnyalatában ismeri: Tóth Erzsébet. Ő valóban sztár volt, mindannyiunk sztárja, akinek ajkán a leghitelesebben kelt életre népdalaink bensőséges, megejtő szépsége.
Aztán intrikák, rosszul értelmezett stílusváltás, rendszer- és értékrendváltás megszakította csodálatosan ívelő pályáját. Ma, 20 év távlatából sajnos a fiatalabb generáció egyáltalán nem ismeri.
Szerencsére a Marosvásárhelyi Rádió szalagtára megőrizte művészetét. Illesse köszönet Borbély Melindát, Jászberényi Emesét és a rádió jónéhány munkatársát, hogy hozzásegítettek ahhoz, hogy e gyöngyszemeket előkeressük és a modern technika elvárásainak megfelelően ismét közkinccsé tegyük.
Sütő András valamikor így írt róla: “Emberi létünk rég elveszettnek hitt régióiban hordoznak meg bennünket Tóth Erzsébet dalai: a mi dalaink.”
Fedezzük fel újra, szeressük ismét ezeket a dalokat, azok előadóját és hagyjuk, hogy hordozzanak bennünket a fenn említett régiókban…
(Dancs Árpád)
|
